Ismét katonai helikopterektől volt hangos a pipishegyi sportrepülőtér - Betekintés és tudósítás a fedélzetről az Air Wolf Hunting kutató mentő gyakorlat mozzanatairól - 2019.10.10.
2019. október 18. írta: harcihelikopter

Ismét katonai helikopterektől volt hangos a pipishegyi sportrepülőtér - Betekintés és tudósítás a fedélzetről az Air Wolf Hunting kutató mentő gyakorlat mozzanatairól - 2019.10.10.

img_5331.jpg

Mi-24P még a földön, a Mi-17N pedig már feladatára indult: ottjárttunkkor a pipishegyi repülőtéren egész nap aktív katonai helikoteres tevékenység folyt, mely a koraéjszakai órákban is folytatódott. A gyakorlat immáron második alkalommal került megrendezésre.

2019. október 7. és 11. között ismét, folytatva a tavaly megkezdett sorozatot, kiképzési, helikopteres gyakorlatot hajtottak végre a Mátrában. Az egy hetes, Air Wolf Hunting névre keresztelt rendezvénynek a Gyöngyös településtől három kilométerre, keleti irányba elhelyezkedő Pipishegy repülőtér adott otthont, ahol hét katonai alakulat, több mint 200 résztvevővel gyakorolta az együttműködést. Mivel a helikopteres képességek a nagyjavított és részben korszerűsített szállító és harcihelikopterekkel helyreállításra kerültek, így jelen gyakorlat során annak begyakorlására került sor, hogy a megszerzett készségek bonyolult domborzati és adott esetben időjárási körülmények között is alkalmazhatóak-e. A gyakorlat a nappali rész mellett, immáron éjszakai (NVG) feladatokat is tartalmazott, melyet mindkét típus hajózói és mentő egységei gyakorolhattak. 

A hadgyakorlaton résztvevő alakulatok:  

  • MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár
  • MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred
  • MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis
  • MH 86. Szolnok Helikopterbázis
  • MH Pápa Bázis Repülőtér
  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK lövész hallgatói

A Magyar Honvédség a repülőteret kiképzési célból vette igénybe, ahol a gyakorlat ideje alatt az egységek katonái magaslati környezetben gyakorolták feladataikat és fejlesztették kutató mentő képességeiket. 

Az életmentési tevékenységeket a Magyar Légierő részéről An-26 teherszállító repülőgép, AS-350B kiképző, Mi-17N szállító és Mi-24P harci helikopterekkel hajtották végre a nehéz domborzati viszonyok között. 

Blogunk a helyszínen lehetőséget kapott, hogy a gyakorlatokat a repülőtérről és a mentési feladatok helikopter fedélzetéről is nyomon követhesse, így egy izgalmas, és mozgalmas képgalérián keresztül mutathatjuk be kedves olvasóinknak a hadgyakorlat egyes mozzanatait!

 Megérkezésünkkor az AS-350B végzett kiképzési repüléseket...

Az AS-350B folyamatos iskolaköröket és útvonalrepüléseket végzett a térségben

 

img_4899.jpg

A mókusok mentőszolgálat után történő hadrendbe állítása egy igazi sikersztorinak tekinthető: a mentőknél fölölslegessé vált két darab helikoptert a honvédség kiválóan tudja alkalmazni kiképzési, felderítési, határvédelmi, ejtőernyős feladatokra is, mindezt költséghatékonyan is magas rendelkezésreállási mutatóval.

 

 Feladatok Mi-17N-nel

 Az NVG kompatibilis 705-ös Mi-17N szállítóhelikopterrel végrehajtott feladatok voltak (N=> Nappal, É=> Éjszaka)

- iskolakör (N/É),

- útvonalrepülések (N/É) ,

- függés a pont fölött, külső csörlőzés (hordágy) (N/É)

- eje dobás (N)

 img_5133.jpg

Nini! Egy Mi-17-es!

 

A szolnoki szállítóhelikopter nehéz domborzati körülmények között, több szimulált baleseti helyszínen gyakorolta az életmentési feladatokat. Az idei gyakorlaton a szolnokiak a résztvevő alakulatokkal együtt végezték el feladataikat, így egyúttal a légi és szárazföldi haderőnem együttműködésének gyakorlására is sor kerülhetett. A szolnoki kutató-mentő specialisták mellett  még az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár, iés az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítőezred katonái is becsatlakozhattak a kiképzésbe.

 

 Mi-17N nappal és naplementében

 

A hadgyakorlat egy mozzanata Mi-17N fedélzetéről

img_5346.jpg

Robajjal, és kisebb szélorkánnal érkezik leszálláshoz a Mi-17-es

img_5361.jpg

 Ejtőernyősök és mi, újságírók tartunk a gép felé

img_5377.jpg

 Immáron a fedélzeten

És megtörténik a célszalag dobás a repülőtér felett 600 méter magasan a későbbi napnyugtás eje dobás elkészítéseként

Ejtőernyősök ereszkednek alá a magasból

 

Éjjeli kutató-mentő gyakorlat fényszórók alkalmazásával

 

img_5429.jpg

Kilátás a Mi-17-esből. Földön a Mi-24-es vár feladatára

 

Feladatvégrehajtás Mi-24P harcihelikopterrel

A domborzati adottságokat maximálisan kihasználták a harcihelikopterek

img_5090.jpgItt van az ősz, itt van újra! Mi-24P ereszkedik leszálláshoz

img_4845.jpg

Leszállás másik szemszögből

 Noha a Mi-24-esek is folyamatosan végezték feladataikat, azonban a rövid szünetek között (mellett) is a Mi-17-esek végig aktívak voltak

 

Leszállás, majd melegváltás

img_5828.jpg

Gépre várva

Természetesen akik nélkül megint nem lenne lehetséges a feladatok végrehajtása, avagy a kiszolgáló műszaki állomány folyamatos munkában

 

img_5834.jpg

 A Mi-24-esek nappal és éjszaka végeztek kiképzési jelleggel iskolakör és útvonalrepülés feladatokat. Blogunk az éppen leszálló helikoptert kísére el 3x5 percben éjszakai iskolakör feladatra éjjellátó alkalmazásával. 

img_5178.jpgJTAC-os és az ő helikoptere

 

img_5174.jpgA Mi-24-esek CAS (Close Air Support) repülést hajtottak végre a JTAC-os (Joint Terminal Attack Controllers) pont megjelölése alapján, mindezt változatos domborzati viszonyok mellett.

 img_5808.jpg

Mi-24P még a földön...

img_4991.jpg

...majd kigyorsítás közben...

img_4997.jpg

 ...és alacsony áthúzást követő elköszönésben. Ezzel a képpel zárjuk mi is bejegyzésünket. 

 

Köszönjük lehetőséget a Honvédelmi Minisztérium Sajtó Osztályának és a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis pilótáinak, kiszolgáló állományának.

 

------------------

Fotó és szöveg: Thurzó Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://harcihelikopter.blog.hu/api/trackback/id/tr4315231732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása