Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 2019-es börgöndi repülőnap, melyről mi is beszámoltunk: Ismét ősz, ismét Börgönd és ismét repülőnap! - 2019-es börgöndi repülőnap Mi-17N és Mi-24P részvétellel - 2019.09.08.
Bejegyzésünkben említést tettünk róla, hogy a repülőnapra nemcsak civil, hanem katonai érdeklődők is ellátogattak. Ugyanis a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) állami légiközlekedési szak 15 másodéves honvéd tisztjelöltje (leendő pilóták és repülésirányítók) Szabó István honvédelmi államtitkár és a rendezvényt megszervező Albatrosz Repülő Egyesület meghívására vettek részt a Börgöndi Légiparádén. A részvétel célja a hallgatók repüléshez való kötődésének erősítése és a repülés világában a civil-katonai kapcsolatok erősítése volt. Az esemény mindemellett kikapcsolódást és élményszerzést is jelentett az NKE egyetemistái számára, akik a hétköznapjait rendszerint a katonai szolgálat, a kiképzés és a tanulás fáradságos feladatai töltik ki. A rendezők változatos és értékes programokról gondoskodtak a hallgatók számára, melyeket lelkes fogadtatásra találtak.
Különösen értékelték a hangárlátogatást, ahol a többi közt megtekinthették a 110 évvel ezelőtt a La Manche csatornát először átrepülő Blériot XI. repülőgép repülőképes rekonstrukcióját. Nagy érdeklődés övezte a Magyar Honvédség Mi-24P helikopterének statikus bemutatóját is, de a legnagyobb hatást a JAS-39 tette a diákokra, melynek repülését kiemelt helyről élvezhették.
Kijelenthető, hogy a légiparádé nagy siker volt nemcsak a kilátogató civilek számára, hanem a hallgatók között is, akik izgalommal várják, hogy hasonló programokon a jövőben részt vehessenek.
Blogunk megörökítette a hallgatók, adott esetben akár jövendőbeli helikopter pilóták, találkozását a legendás, nemrég nagyjavított Mi-24P helikopterrel, melyet a hajózók mutattak be az érdeklődő hallgatóknak.
Kíváncsi hallgatók figyelik az előadást a legendás harci szekérről a Mi-24 harcihelikopterről
A hallgatók kíváncsiak voltak, elvégre nem mindennap látnak testközelből ők sem harcihelikoptert
"Na majd nemsokára én is itt fogok ülni". És nem is lehetetlen kijelentés, mivel mire a most másodévesek végeznek, a Mi-24-esek még akkor is hadrendben lesznek, így a mostani iskolapad később Mi-24-es helikoptervezetői ülést is jelenthet.
Vezetői eszmecsere a helikopter mellett
Talán lesz újból női Mi-24 hajózónk? A lelkesedés és érdeklődés mindenesetre egyértelmű!
Végezetül a csoportkép a másodéves hallgatókról és kísérő oktatójukról. Háttérben a 338-as Mi-24P. 3-4 évvel ezelőtt még mindegyik csak egy álom volt ma pedig kézzelfogható valóság: újból van pilótaképzés hazánkban és a harcihelikopteres képesség helyreállítása is megtörtént.
-------------------------
Fotó: Thurzó Péter