Kötelékrepülés az alföldi táj fölött, készülve az altiszti avatásra. A hármas köteléket 2 db H145M és (vezérként) egy H225M alkotta
Csakúgy, mint a korábbi években a Hősök tere adott otthont a Magyar Honvédség egyik legmeghatározóbb eseményének, az altisztavatásnak. 2025. úlius 12-én délelőtt az Altiszti Akadémián végzett több mint 350 katona állami és katonai vezetők, valamint hozzátartozók és az érdeklődő közönség előtt tett esküt a haza szolgálatára.
A szombaton 9 órakor kezdődő ünnepségen beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere és Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke. A látványos esemény zárómozzanataként az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai és a vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár JAS 39 Gripen vadászgépei díszelgő áthúzással tisztelegtek a magyar Honvédség kötelékében szolgálatukat megkezdő altisztek előtt.
Az eskütételt megelőzően péntek délelőtt főpróbát tartott a Magyar Honvédség a Hősök terén, azonban a vadászgépek és helikopterek a főpróbán nem vettek részt. Ennek oka az volt, hogy a felkészülést mindkét alakulat a saját bázisán hajtotta végre. Blogunk természetesen a szolnoki gyakorláson vett részt, az egyik (kísérő) H145M fedélzetéről megszemlélve az eseményeket.
Mivel lehetőségünk volt a helikopterek közötti rádióforgalmazást is hallgatni, így pontosabb képet tudunk adni arról, hogyan is zajlik egy ilyen főpróba, miként egyeztetnek egymással a pilóták a levegőben.
Mint mindig minden a felszállással kezdődik, ilyenkor a gépek nem alakzatban szállnak fel. Ki-ki a maga ütemében indít, majd száll fel. A gyülekezés és kötelékbe rendeződés a kifutópálya fölött történt meg. A legfontosabb a díszszemle kötelékrepülés során, hogy mindez jól is nézzen ki lentről a földről is, hogy a pozíciót szépen tudják tartani a gépek, egyik se távolodjon el nagyon, lógjon ki a sorból. Ez akkor lenne a legegyszerűbb, ha három ugyanolyan típusú (pl.: H145M) repülné a köteléket, mivel ekkor mindhárom gép ugyanolyan paraméterekkel rendelkezne. Viszont a kötelékek akkor néznek ki jól, ha más-más gépek rendeződnek össze, mint például H145M kísér H225M helikoptert, vagy régebben például két Mi-24-es egy Mi-17-est stb. Viszont ebben az esetben, azaz ha vegyes a kötelék, akkor számolni kell azzal, hogy mások a típusok paraméterei. Jelen esetben a H225M volt a vezér, a két kísérő H145M volt, amik alapvetően gyengébb típusok a vezérnél, ráadásul a vezérnek mindig könnyebb, mert amellett, hogy ő diktálja a tempót (azaz, ha pl.: lassan megy mindenki lassan követi), hanem amikor például jobbra fordul, akkor a bal kísérőjének (hosszabb fordulási ív miatt) „igyekeznie” kell, és ha mindezt ráadásul egy gyengébb helikopterrel kell végrehajtani, és ha nem figyelnek a paraméterekre, akkor könnyen meglehet, hogy a kötelék felbomlik, de leginkább szétesik a szoros (és a földről mutatós) képe. Mindez viszont nem következik be (és nem mi is ennek voltunk tanúi), ha a gépszemélyzetek folyamatosan kommunikálnak egymással és jelzik, hogy kinek mi a sok, és mi az, ami még belefér. Egy órát voltunk levegőben, ez alatt háromszor hajtották végre a kijelölt pont fölé érkezést (ez most a szolnoki beton volt). Az első körben a H225M még egy kicsit sietett, így 10 km/h órával csökkentenie kellett a sebességét (kb. 110 km/h-ra), így a további két körben már ugyanolyan magasságon és szépen megtartott térközökkel fordult a kötelék.
A gépszemélyzetek tehát folyamatos kommunikációban voltak egymással: megbeszélték a sebesség mellett a magassági paramétereket (kb. 30 m magasság), a vezér bemondta mikor és milyen paraméterek mellett lesz bal, vagy épp jobb forduló, mikor kell a leszállófényszórókat bekapcsolni (a látvány kedvéért) stb. De a vezér ügyelt arra is, hogy pontosan (időre) érkezzenek a kijelölt pont fölé, mert a tisztavatáson sem késhettek el a Hősök teréről…
Természetesen a földről is figyelték a köteléket és rádión jelezték vissza, hogy szép, látványos, egységes a kötelék.
A kötelék utolsó mozzanata az oszolj, melyet ugyancsak kordináltan kell végrehajtani. Pontosan tudni kell, hogy ki, mikor, milyen irányba mozdul ki a kötelékből, a keresztezést, pláne az összeütközést mindenáron el kell kerülni. Esetünkben a vezér kezdte a kiválást, egyenesen tovább repült, de mindeközben lecsökkentette a magasságát is. A bal oldali H145M balra emelkedve vált ki, mi (jobbkísérőként) jobbra süllyedve. Ezután már ki-ki a saját üteme szerint hazaindulhatott a bázisra.
Végezetül még egy megjegyzés a kötelékrepüléshez: a kötelékrepülés ugyan rendkívül látványos, azonban alapvetően bonyolult feladat, melyet sok minden tehet még kellemetlenebbé: például a sok madár, ami a mi repülésünkkor is megfigyelhető volt. Lustább gémek, de akár villámgyors vadkacsák is képesek a Tisza környezetében felbukkanni, amik (főleg rajban) nincsenek arra tekintettel, hogy itt éppen kötelékrepülés zajlik és kitérésre késztethetik bármelyik gépet, de akár a teljes köteléket is. Éppen ezért van az, hogy a gépek személyzetei gépenként és kötelékként is aktívan kommunikálnak: ki mit lát, mert pl. a jobb kísérő a jobb oldali légteréből nem lát (vagy csak korlátozottan) balra, ráadásul a gép egyik hajózója folyamatosan a vezért lesi, hogy akár egy széllökés miatt folyamatosan tudjon igazodni hozzá, így aki leginkább lát mindent az a másik hajózó.
Összességében bonyolult és általunk még nem is minden aspektust bemutató formáció a kötelékrepülés. A sikeres és szép kötelékhez megfelelően jártas hajózók kellenek, melyek – mint azt személyesen mi is megtapasztalhattuk – immáron már az új Airbus helikoptereken is rendelkezésre állnak!
Képgalériánk a kötelékrepülésről:
H145M helikopterek még a földön
Elemelkedésünk
A betonon már vár a vezér, a H225M
Kísérő elemelkedik, velünk egy magasságon...
...vezér gyorsít...
...immáron mögötte jobb kísérőként, itt éppen fordulóban.
H225M az alföldi táj fölött
Bal kísérőnk
Megjegyzés
Köszönjük a lehetőséget az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnak és a Honvéd Vezérkar Kommunikációs Főnökségnek , hogy lehetővé tették számunkra a kiképzési repülés megtekintését.
-------------------------------
Fotó: Thurzó Péter
Szöveg: Horváth Bence
