Kerek évfordulókat ünnepel idén a Magyar Honvédség és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete is, közismertebb nevén a NATO (angolul North Atlantic Treaty Organisation), hiszen idén 70 éves a szervezet, de éppen 20 éve csatlakozott Magyarország is a szervezethez. Ennek alkalmából az ország különböző katonai alakulatainál tartanak a NATO csatlakozáshoz kapcsolódó nyílt napokat, melyeken természetesen a fiatalok katonai pályára történő orientálása is kiemelt szerepet kap.
Éppen ezért került sor 2019.05.07-én a szolnoki helikopter bázison is a „NATO az iskolatáskában” című program keretében egy ügyességi versenyekkel, bemutatókkal és bázis látogatással egybekötött nyílt napra, melynek célja az volt, hogy a fiatalok megismerkedhessenek a repülőtér életével, haditechnikájával és egyúttal mindenki számára kézzel foghatóbbá és megismerhetőbbé tegye a NATO szervezetét, munkáját is.
A nyílt napra közel 180 fő középiskolás látogatott el. A mostani program azonban nem egyedülálló alkalom volt, hiszen szervezett diákcsoportokat a helikopter bázis egész évben szívesen fogad.
A kiállított helikoptertechnika, melyet az érdeklődő középiskolások közelebbről is szemügyre vehettek:
707-es oldalszámú Mi-17-es szállító helikopter
334-es oldalszámú Mi-24P harcihelikopter
Középiskolások ismerkedése a kiállított haditechnikai eszközökkel:
A NATO 70 programsorozat további eseményekkel folytatódik, melynek több állomása is Szolnok városában és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázissal együttműködve fog megvalósulni.