Bevezetés
A haderőreform felgyorsulásával, mely nagyságrendileg 2018-2019-re datálható, a korábban hányattatott sorsú légierőnk új szárnyakat kapott, melyek merev és forgószárnyakat is egyaránt jelentettek. A korábbi szovjet/orosz technika utáni első nagyobb flottabővítést, a Gripenek 2006/2007-es beérkezését hosszú ideig további komolyabb gépbeszerzés nem követte, mivel a légierő lényegében lélegeztetőgépen volt: használták ami volt és ezzel próbálták meg ellátni a feladatokat. Ha volt rá lehetőség, akkor – tényleg szinte a minimummal határos módon – de korszerűsítettek, nagyjavítottak vagy épp beszereztek azt, amit tudtak (és amire a büdzsé kerete elég volt.)
Hogy az utóbbiakra helikopteres példákat említsünk, ott volt a 703 és 705-ös Mi-17-es NVG kompatibilis korszerűsítése – nagyjavítás nélkül. De nagyjavítottak két további szállítóhelikoptert is (701, 704) melyekkel a szállítóhelikopteres képesség fenntartható volt. Aztán az exiraki (az utolsóként nagyjavított, azaz még üzemidővel és naptári idővel) rendelkező Mi-8-as gépek „elfogyását” előbb finn Mi-8-asokkal, majd 3 db további (nagyjavított, de alapvetően már használt) Mi-8-assal pótolták ki. Ezzel a szállító flotta úgy-ahogy de túlélte a „nehéz kettőezertizes” éveket. A Mi-24-es flotta viszont – esedékes nagyjavítás híján – a földön maradt.
Aztán derült égből villámcsapásként 2017-2018-ban hirtelen 7 db Mi-17-esből 5 db (ami eredendően is Mi-17T-nek épült, nem Mi-17PP-nek), nagyjavításra került, így a 3 db Mi-8-assal (mert időközben az exfinn Mi-8-asok kirepülték a bennük lévő üzemidőt és elfogyott a naptári idejük is) kiegészülve létrejött egy 8 gépes szállítóhelikopter flotta. Ami persze az egykori, például 1980-as évekhez képest megmosolyogtató méretű volt, azonban a korábbi évekhez viszonyítva hatalmas előrelépés! Főleg annak tudatában, hogy a 8 db szovjet/orosz technika azért és addig kell(ett) már csak, amíg az új nyugati Airbusok nem állnak teljes tudásuk teljében üzembe.
A harcihelikopterek esetében a helyzet más volt: a sokáig tetszhalott állapotban lévő Mi-24V/P flottából 8 db nagyjavításra került: az összes P változat és két V. Ezzel nemcsak a harcihelikopteres képesség támadt fel hirtelen, hanem egyúttal visszaállt a régi szállító-harci kombináció is a magyar légierőben.
De mindeközben, az orosz (exszovjet) gépek nagyjavításának árnyékában már készültek az igazán nagy dobásra: 20 db H145M és 16 db H225M beszerzésére, mellyel aztán tényleg nagyot fordult a világ a Magyar Légierő forgószárnyas történelmében: hirtelen, a hosszú évtizedekig megszokott Mi-8/17/24 mellett további helikopterek kerültek be a köztudatba, melyek hozták magukkal a saját oldalszámaikat (más néven lajstromszámaikat) is.
Jelen bejegyzésünkben ezt, azaz az oldalszámok alakulását foglaljuk össze egy-két megjegyzéssel kiegészítve. A vizsgálatunk szempontja az volt, hogy 2019-től, azaz a Mi-24-esek nagyjavításának befejezésétől kezdtük el a táblázatunk összeállítását. A középpontban a helikopterek álltak, de a teljesség igénye miatt a merevszárnyúakat is igyekeztük táblázatunkban megjeleníteni. (Itt jegyezzük meg, hogy pontatlanságok adódhatnak, mivel nem mindig voltunk minden információ birtokában, azaz hogy például az Ancsák közül, mennyi volt még valóban üzemképes 2019-2020-ban.)
Emellett egy kicsit előre tekintve, a közeljövőben beszerzendő merev és forgószárnyasokat is szerepeltettük táblázatunkban és ha feltételezhető/tudható a lajstromszám, akkor azt is megadtuk.
Okostojások sorban, de nem számsorrendben
Zlin-242L fordulóban. A Zlinek lajstromszámban a H145M-ket követik
A 335 oldalszám a gyári számból eredeztethető, mely 340335. Ez majdnem minden orosz (exszovjet) technika esetében így van...
...kivétel például a 2014-ben beszerzett 3 db Mi-8-as esetében.
Magyar légierő lajstromszámai, középpontban a forgószárnyasokkal – 2019-2024
FORGÓSZÁRNYASOK:
Rendeltetés | Típus | Lajstromszám (oldalszám) | Aktív (2024.02.01.) | Megjegyzés |
Közepes szállítóhelikopter | Mi-8 | 3301 | NEM | Hadrendbe állt hazánkban: 2014 |
Közepes szállítóhelikopter | Mi-8 | 3304 | NEM | Hadrendbe állt hazánkban: 2014. 2021.03.26-án ez a gép teljesítette a Mi-8-as utolsó repülését, ezzel a légierőben rekord, 52 évnyi folyamatos üzemeltetést ért el! |
Közepes szállítóhelikopter | Mi-8 | 3305 | NEM | Hadrendbe állt hazánkban: 2014 |
Közepes szállítóhelikopter | Mi-17 | 701 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 1987, Legutóbb nagyjavítva: 2018 |
Közepes szállítóhelikopter | Mi-17 | 702 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 1988, Legutóbb nagyjavítva: 2017 |
Közepes szállítóhelikopter | Mi-17 | 703 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 1987, Legutóbb nagyjavítva: 2017 |
Közepes szállítóhelikopter | Mi-17 | 704 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 1987, Legutóbb nagyjavítva: 2017 |
Közepes szállítóhelikopter | Mi-17 | 705 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 1987, Legutóbb nagyjavítva: 2017 |
Harcihelikopter | Mi-24V | 711 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 1985, Legutóbb nagyjavítva: 2018 |
Harcihelikopter | Mi-24V | 720 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 1985, Legutóbb nagyjavítva: 2018 |
Harcihelikopter | Mi-24P | 331 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2019, Legutóbb nagyjavítva: 2019 |
Harcihelikopter | Mi-24P | 332 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2019, Legutóbb nagyjavítva: 2019 |
Harcihelikopter | Mi-24P | 334 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2019, Legutóbb nagyjavítva: 2019 |
Harcihelikopter | Mi-24P | 335 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2004, Legutóbb nagyjavítva: 2018 |
Harcihelikopter | Mi-24P | 336 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2004, Legutóbb nagyjavítva: 2018 |
Harcihelikopter | Mi-24P | 338 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2019, Legutóbb nagyjavítva: 2019 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 01 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2019 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 02 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2019 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 03 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2019 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 04 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2019 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 05 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2021 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 06 | NEM - Repesemény | Hadrendbe állt hazánkban: 2021, Lezuhant: 2023.06.21. † |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 07 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 08 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 09 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 10 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 11 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 12 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 13 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 14 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 15 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 16 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 17 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 18 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 19 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2021 |
Könnyű, többcélú helikopter | H145M | 20 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2021 |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 70 | IGEN | szállító konfigurációjú gép (Troop Transport Helicopter, TTH) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 71 | IGEN | szállító konfigurációjú gép (Troop Transport Helicopter, TTH) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 72 | IGEN | szállító konfigurációjú gép (Troop Transport Helicopter, TTH) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 73 | IGEN | szállító konfigurációjú gép (Troop Transport Helicopter, TTH) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 74 | Még nem érkezett meg | szállító konfigurációjú gép (Troop Transport Helicopter, TTH) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 75 | Még nem érkezett meg | szállító konfigurációjú gép (Troop Transport Helicopter, TTH) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 76 | Még nem érkezett meg | szállító konfigurációjú gép (Troop Transport Helicopter, TTH) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 77 | Még nem érkezett meg | szállító konfigurációjú gép (Troop Transport Helicopter, TTH) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 78 | Még nem érkezett meg | szállító konfigurációjú gép (Troop Transport Helicopter, TTH) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 79 | Még nem érkezett meg | szállító konfigurációjú gép (Troop Transport Helicopter, TTH) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 80 | IGEN | különleges feladatokra is felkészített, felfegyverezhető konfigurációjú gép (Special Operations Forces, SOF) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 81 | IGEN | különleges feladatokra is felkészített, felfegyverezhető konfigurációjú gép (Special Operations Forces, SOF) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 82 | Még nem érkezett meg | különleges feladatokra is felkészített, felfegyverezhető konfigurációjú gép (Special Operations Forces, SOF) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 83 | Még nem érkezett meg | különleges feladatokra is felkészített, felfegyverezhető konfigurációjú gép (Special Operations Forces, SOF) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 84 | Még nem érkezett meg | különleges feladatokra is felkészített, felfegyverezhető konfigurációjú gép (Special Operations Forces, SOF) |
Közepes, többcélú helikopter | H225M | 85 | Még nem érkezett meg | különleges feladatokra is felkészített, felfegyverezhető konfigurációjú gép (Special Operations Forces, SOF) |
Könnyű futár- és kiképző helikopter | AS350B | 101 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2016 |
Könnyű futár- és kiképző helikopter | AS350B | 102 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2016 |
MEREVSZÁRNYÚAK
Rendeltetés | Típus | Lajstromszám (oldalszám) | Aktív (2024.02.01.) | Megjegyzés |
Légcsavaros szállítórepülőgép | An-26 | 110 | NEM | Aktív volt-e 2019-ben nem tudjuk pontosan, de ekkor még hadrendben volt. |
Légcsavaros szállítórepülőgép | An-26 | 405 | NEM | Aktív volt-e 2019-ben nem tudjuk pontosan, de ekkor még hadrendben volt. |
Légcsavaros szállítórepülőgép | An-26 | 406 | NEM | 2019-ben biztosan volt még benne üzemidő és naptári idő is. Utolsó repülése, mely egyben a típus utolsó repülése is volt, 2020 júniusában teljesítette. |
Légcsavaros szállítórepülőgép | An-26 | 407 | NEM | Aktív volt-e 2019-ben nem tudjuk pontosan, de ekkor még hadrendben volt. |
Légcsavaros szállítórepülőgép | An-26 | 603 | NEM | Aktív volt-e 2019-ben nem tudjuk pontosan, de ekkor még hadrendben volt. |
Gázturbinás szállítórepülőgép | Airbus A319-112 | 604 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2018 |
Gázturbinás szállítórepülőgép | Airbus A319-112 | 605 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2018 |
Gázturbinás könnyű, többcélú szállító- és futárgép | Falcon 7X | 606 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2018 |
Gázturbinás könnyű, többcélú szállító- és futárgép | Falcon 7X | 607 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2019 |
Gázturbinás szállítórepülőgép | KC-390 | 610 | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás szállítórepülőgép | KC-390 | 611* | Még nem érkezett meg | |
Légcsavaros kiképző- és futárrepülőgép | Zlin-242L | 21 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2017, Kétszemélyes verzió |
Légcsavaros kiképző- és futárrepülőgép | Zlin-242L | 22 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2017, Kétszemélyes verzió |
Légcsavaros kiképző- és futárrepülőgép | Zlin-242L | 23 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020, Kétszemélyes verzió |
Légcsavaros kiképző- és futárrepülőgép | Zlin-242L | 24 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020, Kétszemélyes verzió |
Légcsavaros kiképző- és futárrepülőgép | Zlin-143LSi | 25 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2018, Négyszemélyes verzió |
Légcsavaros kiképző- és futárrepülőgép | Zlin-143LSi | 26 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2018, Négyszemélyes verzió |
Légcsavaros kiképző- és futárrepülőgép | Zlin-242L | 27 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020, Kétszemélyes verzió |
Légcsavaros kiképző- és futárrepülőgép | Zlin-242L | 28 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2020, Kétszemélyes verzió |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Gázturbinás kiképzőrepülőgép | L-39NG | ** | Még nem érkezett meg | |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 30 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2006 (Kecskeméten hasraszállt, de később megjavították, így aktív.) |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 31 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2006 |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 32 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2006 |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 33 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2006 |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 34 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2006 |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 35 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2006 |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 36 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2007 |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 37 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2007 |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 38 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2007 |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 39 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2007 |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 40 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2007 |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | 41 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2007 |
Vadászrepülőgép (kétüléses) | JAS-39D EBS HU | 42 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2006 |
Vadászrepülőgép (kétüléses) | JAS-39D EBS HU | 43 | NEM - Repesemény | Hadrendbe állt hazánkban: 2006 (A teljesség igénye miatt került be a táblázatunkba, mivel 2015-ben érte baleset, melyben a gép megsemmisült.) |
Vadászrepülőgép (kétüléses) | JAS-39D EBS HU | 44 | IGEN | Hadrendbe állt hazánkban: 2016 (43-as pótlására) |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | ** | Még nem érkezett meg | Elvileg egyszemélyes verzió lesz |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | ** | Még nem érkezett meg | Elvileg egyszemélyes verzió lesz |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | ** | Még nem érkezett meg | Elvileg egyszemélyes verzió lesz |
Vadászrepülőgép | JAS-39C EBS HU | ** | Még nem érkezett meg | Elvileg egyszemélyes verzió lesz |
* Oldalszám valószínűleg
** Oldalszám nem ismert
Érdekesség
Jóllehet pontosan nem minden esetben követik egymást a lajstromszámok a Magyar Légierőben, azonban nagyjából az alábbi rendszer figyelhető meg:
Nullások, tízesek: H145M helikopterek kapták meg.
Húszasok: Zlineké.
Harmincasok, negyvenesek: Gripenek.
Ötvenesek, hatvanasok (lesznek valószínűleg az) L-39NG-k.
Hetvenesek, nyolcvanasok a H225M helikopterek.
Százasok: 101-es és 102-es oldalszámú AS350B, azaz a mókuskák.
Hatszázasok: teher és személyszállító repülőgépek (a 603-as Ancsa folytatásaként emelkedő számsorrendben.)
Hétszázasok, háromszázasok és a többiek: Mi-17-esek, Mi-24-esek és a négy jegyű Mi-8-asok.
Kérdés, amúgy hogyha pótolni akarják a lezuhant H145M helikoptert, akkor az milyen oldalszámmal fog hadrendbe állni? Valószínűleg a H225M-ek sorszámából soron következőt kaphatja majd meg.
Megjegyzés az orosz/szovjet oldalszámképzéshez
A magyar honvédségben és elődjében a magyar néphadseregben a forgószárnyasok* esetében a legtöbb esetben (de nem mindig, lásd pl. korai Mi-8-asok, később a Mi-17-esek) az oldalszámképzés a helikopter gyári számából képződött. Csak pár példa erre: 220001 => 001 (Mi-9), K2006 => 006 (Mi-24D), 401031 => 031 (Mi-1), 517813082 => 7813 (Mi-2), 226204 => 6204 (exiraki Mi-8), 7001502 => 502 (Ka-26), 10446 => 10446 (Mi-8PSz), 340338 => 338 (Mi-24P).
Egyes gyári számokban azonban megbújnak ún. országkódok is. A 220 például a 220580, 220001, 220711-ben hazánkat jelölte. A 340 pedig például a 340332-ben az NDK-t. De fontos megjegyezni, hogy erre nincsen 100%-os recept, mert a gyárak szériákban gondolkodtak. Így lehet, hogy például a magyar 574-583-as Mi-24D szériánkat követő 220584 és 220585 gyári számú helikopterek a lengyelekhez kerültek. Úgyhogy ezt inkább, mint érdekesség jegyezzük meg, nem mint szabályszerűséget.
*A merevszárnyúak esetében is sokszor így volt, de ehhez nem értünk és nem merünk általánosító kijelentést tenni.
Megjegyzés a forrásokról
Még mielőtt valaki azt hiszi, hogy szupertitkos információkat osztottunk volna meg a lajstromszámok kapcsán, azokat meg kell nyugtatnunk, hogy, aki tudja, hogy hol keresse (pl.: avia.info, airliners.net de akár maga a Magyar Honvédség hivatalos csatornái) no meg a google, azok számára körülbelül 1-1,5 óra keresgélés után ugyanez az eredmény jönne ki. És persze nem árulunk el nagy titkot azzal sem, ha elmondjuk, hogy például a cseh vagy horvát légierővel is ugyanerre jutnánk. De például a szerb légierő forgószárnyasait a blogunk is összegyűjtötte.
----------------------------------------------------
Írta: Horváth Bence
Fényképek: Thurzó Péter